close

Tanulj meg angolul a neten!
 
 A videók, képek, feladatok, lépésenként juttatnak el a célodig.
 
Kattints ide, és próbáld ki ingyen.

Bejelentés


MOFETTA, ez az Ön esélye Nem dohányzó mofetta szállások

WEBSHOP:













Hírek
Márkanév lehet a mátrai jó levegő

Olyan pályázati ötleteket vártak, amelyek a helyi adottságokra, főként a tiszta levegőre alapoznak. A Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében 250 millió forintos támogatásból fejlesztheti tovább és teheti európai hírűvé gyógyturizmusát a mátraházai Mátrai Állami Gyógyintézet (MÁGY). A svájciak olyan pályázati ötleteket vártak az intézménytől, amelyek a helyi adottságokra, főként a tiszta levegőre alapoznak. A Gyógyító Régiók nevet viselő programban a MAGY-nak két év alatt kell felépítenie saját márkanevét Mindettől a Mátra gyógyturizmusának fellendülését várják. Hirdetés Az egészség- és gyógyturizmus fejlődése jót tehet a helyi munkaerőpiacnak, és a cégeknek is több lehetőségük lesz az idegenforgalmi és az egészségügyi szektorban. Svájc eddig már több mint 130 millió svájci frankkal, vagyis mintegy 25,5 milliárd forinttal támogatta Magyarországot. A közép-európai ország hozzájárulásának célja az új és régi uniós országok közötti fejlettségi eltérés csökkentése. A környezetvédelem- és infrastruktúra-fejlesztésen kívül egyebek között a humánerőforrás- és a társadalomfejlesztést is támogatták a svájciak az ötéves Svájci Hozzájárulás elnevezésű programban. Az alapszabály szerint a támogatási összeg 40 százalékát az észak-alföldi és az észak-magyarországi régiókban kell elkölteni. 2011-12-21 08:08 Forrás: Heves Megyei Hírlap

Mofetta-receptre

Mikor lesz receptre mofetta? Előre láthatóan 2012 elejétől mofettakezelést is rendelhetnek az orvosok a betegeiknek. Horváth László a pétervásárai választókerület országgyűlési képviselője Mikor lesz receptre mofetta? címmel tett fel kérdést a parlamentben a nemzeti erőforrás miniszternek. Az első Széchenyi-terv támogatásával, közel 400 millió forintos beruházással 2001 és 2003 során gyógyászati központ épült Mátraderecskén. Ám sajnos a mofettakezelés mind a mai napig nem részesül társadalombiztosítási támogatásban, annak ellenére, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő szolgáltató azt több alkalommal is kezdeményezte. Most, a szaktárca államtitkára, Halász János azt mondta: előreláthatóan 2012 elejétől felírhatja az orvos a szárazfürdőt. Forrás: EgerTv

Ajándékutalványok akciós vására

Ajándékozzon gyógyüdülést! Fizetheti bankkártyával, üdülési csekkel vagy SZÉP Kártyával

tovább >>


Gázoktól gyógyulhat a magyarok tömege

Gázoktól gyógyulhat a magyarok tömege Híradó Mátraderecske polgármestere, Forgó Gábor elmondta, a kilencvenes évek végén még csak egy kis faházban folytak a kezelések, aztán a Széchenyi-tervnek ...

tovább >>


Vigyázzon: hamisítják a gyógyító gázokat

A Gazdasági Versenyhivatal bejelentésre már vizsgálja, hogy jogosan használják-e a mofetta elnevezést a gázzal történő gyógyításra szakosodott vállalkozók. A szén-dioxid és radon gáz keveréke hazánkban csak Mátraderecskén van jelen a természetben, ám három északkeleti megyében >>>>>>

tovább >>


Az OEP már támogatja, de...

Az OEP már támogatja, de még nem lesz olcsóbb a szárazfürdő

tovább >>


A Mofetta kezelés - a kiaknázatlan nemzeti kincs

A Mofetta, a természetes erôforrásból táplálkozó radon tartalmú vulkáni kigôzölgés, szén-dioxidos száraz fürdô kezelés lehetôsége Magyarországon egyedül a heves megyei Mátraderecskén vehetô igénybe. Ez a kezelés kiválóan alkalmas végtagok érszûkületének kezelésére és általában a reumatológiában... Forrás:IME 10. évf.1.sz. 2011. febr.

tovább >>


Csúcsra járhatna a mofetta -

Korábban már szóltunk a mátraderecskei Mofetta, azaz természetes szén-dioxidos gyógygázfürdő >>>>

tovább >>





Mofetta, ez az Ön esélye, hogy egészséges legyen

 

A doktorok is elámultak a mofetta természetes gyógyerejének lehetőségeit látva!




--Ha Ön figyelmesen elolvassa az alább leírtakat, olyan tudás birtokába juttatom, amellyel Ön is garantáltan javíthat az egészségi állapotán, hiszen a mofetta által ez már több ezer embernek könnyűszerrel sikerült.

--Hogyan legyen Önnek is esélye az egészségre?
--Ha végére ér az elkövetkezendő sorok olvasásának, mindörökre emlékezni fog ezekre a percekre, ugyanis elkerülheti a betegségeket, a fizikai fájdalmakat.

Jöjjön el a Gondűző 2001 Vendégházba, legyen vendégünk és reméljük, hogy Önnek is segíteni fog a mofetta gyógygáz kúra:


Mészáros Antal 86 éves Kiskunlacházáról 2007-06-04 12:44:46
A 15 napos mofetta kúra csodákat tett velem. 5 nap után elmúlt a lábfájásom, hosszan tudtam gyalogolni. A második hétre lemondtam a taxit, gyalog mentem oda-vissza a mofettába. Délutánonként 2-3 km séta, fájdalommentesen. A mofetta kúra jót tett és ősszel visszatérek a Gondűzőbe.

  

--Valaha is feltette magának a kérdést, hogy mi az amit szeretne elérni élete második felében?
--Vágyik-e Ön fájdalom nélküli, aggódás mentes öregkorra?
--Szeretne-e Ön hosszabb és jobb minőségű életet?

Tudja-e azt Ön, hogy Magyarországon a 40 éven felüliek között több százezres tömegek vannak, akik érintettek az alábbi betegségben: szív és perifériás verőérbetegségben például: alsó végtagi érszűkület továbbá magas vérnyomásban, cukorbetegség érszövődményeiben, arthrosisokban, csontritkulásban.



Berecki Sándor Debrecen | 2007-02-25 17:47:10
Bereczki Sándor Debrecenből jött, mindkét lábában érszűkület alakult ki, mint mondja a második stádiumban van. A lába fáradékony, 3-500 métert tudott menni. Két hétre jöttek Mátraderecskére, és az első hét után már 3 kilométert elsétált. Érzi, hogy fáj, de tud menni, nyilatkozta a Hetedhéthatár című közéleti magazinnak.


Makó Antal Polgár | 2007-03-11 14:33:46 e-mail
Február végén 8 napos mofetta kúra hatására csökkent a duzzanat és a fájdalom a kézfejemben, a bőröm színe is világossabb lett. A főorvos úr tanácsára megismétlem a kúrát.


1 éve Langweber Andrea Olaszország
Halasan gondolunk a Gonduzoben eltelt napokra. A hosszu visszaut es a szeszelyes idojaras ellenere ugy erezzuk a szeretetteljes gondoskodasnak es a mofetta hatásának koszonhetoen sokkal jobban vagyunk. (Hianyoznak a finom levesek es a reggeli kave....). Andrea

  

1 éve Vasa András Marika KÖSZÖNÖM a GONDŰZŐ NAPOKAT , a gondoskodó szeretetet, az utánozhatatlanul finom ebédeket, a kényelmes szállást , cukrom rendben tartását. A Mofetta és a TI bőlcs ,segitőszándékú tanácsaitok -csodákra képes. Jól éreztem magam . Ősszel folytatom Marika


  



Tudom, hogy Ön le akarja győzni a betegségét. Életem során magam is megküzdöttem néhány komoly kórsággal, ezért együtt érzek Önnel.

Szeretné, ha elkerülhetné az érműtét?

Szeretné, ha növekedne a járástávolsága?

Szeretné, ha csökkenne a magas vérnyomása?

Szeretné, ha betegsége miatt nem vesztené el a munkáját?

Szeretne fájdalmak nélküli öregkort?

Rövidesen bemutatom a mofetta ámulatos gyógyerejét, amellyel a problémái pár hét alatt a múltba vesznek.  

Fedezze fel Ön is! Takarítson meg Ön is milliókat? AZ ÉRTÉK, AMELYET KÍNÁLOK FELBECSÜLHETETLEN! Gondolja végig milyen sok kiadást megtakarít

--ha, nem kell havonta tízezreket gyógyszerekre költeni

--ha, elmarad a műtét és nincsen kórházi költség

--ha, nem kell a műtét után évekig az otthoni ápolást, egészségügyi felügyeletet megfizetni

--ha nem kell az egész lakást akadálymentesíteni


Figyelemre méltó eredményeket értek el vendégeink a gyógyulásaikkal, mert kitartottak a mofetta mellett.

  Vagyis kúraszerűen naponta beültek a mofetta medencébe, a gyógygázba és így betegségeikre enyhülést, megnyugtató, csillapító és garantáltan fájdalom mentes megoldást találtak.




A mátraderecskei Gondűző 2001 Vendégházban pedig a mofetta kúra ideje alatt a gyógyulni akarók egy vagy kétágyas, földszinti szobákat és igény szerinti – DASH diétás, vegetárius, cukorbeteg vagy palócos – étkezéseket rendelhetnek.



  



Bernáth Béla Lund Svédország | 2007-02-25 17:49:56 e-mail

Magánháznál laktam és étkeztem. Nyugodt lelkiismerettel ajánlom, keressék fel bizalommal a Bem út 10 szám alatt lakó családot, ahol néhány nap híján három hetet töltöttem. Kényelmes, tiszta szobák, kiváló konyhavezetés, változatos ízletes ételek, meghitt, családias környezet.


Beck József | 2008-04-28 17:21:32 e-mail A királyok között a legnyugodtabbak voltunk, a nyugodtak között a legkirályibb ellátásban részesültünk. Mindent nagyon köszönünk: Éva és Jóska


A személyes ígéretem az Ön számára:

Amikor figyelmesen olvasva az oldal aljára ér és őszinte lesz magához,tudni fogja, hogy megéri a pénzét a Gondűző ajánlata.

Mert az az:

1. egészség tudatosság,

2. biztonságérzet,

3. életminőség javulás, amit az elkövetkezendő életében élvezni fog, mindent megér.

És ha majd visszanézi az életét, azt fogja gondolni, hogy megérte. Önön múlik, hogy szeretné-e ezt az életérzést. Horváth Kálmán  


Az idő visszafordíthatatlan! Ne habozzon, vegye meg ma az Önnek legjobb mofettázós gyógyüdülési csomagunkat!


Látogassa meg webshopunkat és válasszon!

Kattintson az alábbi hivatkozásra:

Gondűző - Mofettázos gyógy üdülési csomagok - Ajándék utalványok megrendelése


Kockázatmentes kipróbálás minden készpénzzel fizetett szállásra! 100%-os megelégedettségi és pénzvisszafizetési garanciát vállalok minden programcsomagunk készpénzben kifizetett szállás díjára.


Ha Ön nincs megelégedve, én sem vagyok elégedett. Mofetta szállások, Gondűző Webshop Ajándék utalványok


Amennyiben elhalassza a döntést, kötelességem figyelmeztetni, hogy a már kialakult betegsége miatt a fájdalom érzet, a rossz közérzet hétről-hétre valószínűleg erősödni fog, a gyógyszer kiadásai és a kezelési költségei pedig jelentősen emelkedni fognak. Ezzel együtt a kémiai vegyületek mellékhatásai újabb problémák forrásai lehetnek.

A halogatás a siker legnagyobb ellensége! Amit kérek, hogy tegye próbára az ajánlatainkat!

Ne feledje a mofetta előnyeit, amit elérhet a Gondűzővel. Fel sem kell állnia, on-line rendelhet életminőséget.




Az Ön egészségéért:  

Horváth Kálmán István

20/326-9544

gonduzo[AT]t-online.hu 



U.i: Az egészsége az Ön legnagyobb értéke.

Tegyen érte! Gondolja végig mégegyszer:

1. óriási haszna lehet, kockázat nélkül. Mi tartja vissza?

 

 

 

Impotencia.wyw.hu

Bookmark and Share

Érszűkület - video ajandekotletek Az oldalt szponzorálja a Mofetta gyógykúra - Gondűző Pihenőház

Rita Panzió Torockón free counters


International Real Estate Listings at Mondinion.com

Szállás Magyarország

Garantáltan Működő Internetes Pénzkereseti Módszerek!

span size="3" style="font-size: small;"Szeretné, ha betegsége miatt nem vesztené el a munkáját? 20/326-9544

Üzenetküldés
Kedves Vendégünk! Mikor, hány éjszakára és milyen szolgáltatásokkal láthatjuk Önt vendégül?

E-mail:
Szöveg:

Képgaléria










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Itt több ezren tanulnak angolul otthonról, az internet előtt.